Rólunk

2019 nyarán, Vas megyéből, egészen pontosan Sárvárról indult minden. Egy olyan alapítványt akartunk létrehozni, ami a legmodernebb technológiát kihasználva nem csak innovatív és egyedülálló, hanem őszinte, átlátható és nyomon követhető.

A keresztény alapokra épülő Dolorosa egy humanitárius szervezet, amelynek alapvető célja elsősorban a szegények, bajba jutottak, betegségben szenvedő vagy betegséggel küzködő emberek, illetve állatok felkutatása és támogatása segélyprogramokkal. A társadalmi szolidaritás kinyilvánítása ezen kívül anyagi, erkölcsi és szellemi erőforrások összegyűjtésével az egészségügyre, környezetvédelemre, illetve oktatásra is kiterjed.

Az adományok beérkezése 100%-ban jut el a rászorulókhoz, melyet az online platform segítségével az adományozó teljes egészében nyomon tud követni. A működéshez és az adminisztrációhoz szükséges forrásokat az alapító, illetve azok támogatói szolgáltatják.

Minden beérkező megkeresést az alapítvány kellő figyelemmel kivizsgál, hogy biztosítani tudja az adományozót arról, hogy pénze oda kerül, ahol a legnagyobb szükség van rá. Az alapítvány terveinek egy sarkalatos pontja, hogy minden megyében jelen legyenek önkéntesek, akik helyi szinten a legjobb rálátással és tudással sikeresen feltérképezik a helyi problémákat és azokra igyekszenek megoldást találni.

Az alapítvány életében mindenki részt tud venni, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Legyen az pénzügyi támogatás, nagyrabecsült fizikai munka, intellektuális háttér, szakértelem vagy szabadidő felajánlása.

Legyen részese a Dolorosa családjának. Segítsen, hogy segíthessünk.

Adományát szívből köszönjük.

 

Barátsággal:

Koday-Vörös Andrea

Alapító

 

Dr. Péntek Brigitta

Kurátor

 

Vörösné Mészáros Andrea

Önkéntes vezető

 

Cselekedetek 20:35: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.”

 

Jelenleg a követkető területeken és feladatokra várjuk önkéntesek jelentkezését:

Terület: Vas megye, Budapest

Feladat: helyi önkéntes, adminisztrátor/titkár, média szakember/egyetemista, marketing és közösségi média szakember/egyetemista